Ittas sofőrök rendőrkézen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 72 óra rendőri intézkedései Veszprém vármegyében.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 72 órában a rendőrök három személyi sérüléssel járó és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány három főt vett őrizetbe és tizenhat személyt fogott el, közülük egyet az ellene kiadott körözés alapján. Huszonhat embert állítottak elő, köztük tizenhetet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést kilenc esetben hajtottak végre.

A járőrök 2023. február 10-én délután Tapolcán igazoltattak egy 60 éves helyi autóst.  Az intézkedés során a sofőrrel szemben végzett alkoholszondás vizsgálat pozitív eredménnyel zárult. A járőrök a férfit ezt követően további mintavétel céljából előállították, és ittas járművezetés gyanúja miatt vele szemben büntetőeljárást kezdeményeztek.

A Veszprém vármegyei rendőrök az elmúlt hétvégén további négy fővel szemben intézkedtek ittas járművezetés gyanúja miatt, közülük két sofőrt ellen szintén büntetőfeljelentést tette, két sofőrt pedig közigazgatási bírsággal sújtottak a mért értéknek megfelelően.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a gépjárművezetők figyelmét:

  • Az ittas vagy bódult vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező.
  • Alkohol hatására tompul a látás, megnő a reakcióidő, ezzel fordított arányosságban viszont csökken a veszélyérzet, a távolság- és térérzékelés pontossága.
  • Már egy pohár szeszes ital elfogyasztása is befolyásolhatja a vezetési képességeket.
  • Aki ittasan vagy bódult állapotban járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és ezzel saját, illetve mások életét, testi épségét is veszélyezteti!

Kérjük, hogy soha ne fogyasszon szeszes italt, mielőtt volán mögé ül!

...hogy mindenki hazaérjen!

 

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra