Ittas vezetés a gyanú

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyenruhások megyénk útjain 513 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést az elmúlt 24 órában, amelynek során három járművezetővel szemben indult büntetőeljárás a műszer pozitív jelzése alapján.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt Győrben, a Vágóhíd utcába, 2021. szeptember 6-án 2 óra 20 perckor. Egy 53 éves nő közlekedett személygépkocsival az Ipar utca felől, a Szeszgyár utca irányába. Haladása során – tisztázatlan okból – letért az úttestről és a kiemelt szegélynek ütközött, amelynek következtében a jármű jobb első kereke kitörött. A járművezetővel szemben a rendőrök alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavétel érdekében előállították.

A mosonmagyaróvári rendőrök 2021. szeptember 5-én 10 óra 14 perckor, a város belterületén, a Hajós utcában igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 46 éves helybéli lakost. Az intézkedés során a férfivel szemben alkoholtesztert is alkalmaztak, ami pozitív értéket jelzett, ezért őt további mintavételre a helyi rendőrkapitányságra előállították. Adatainak ellenőrzésekor a rendőrök megállapították, hogy a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vezette autóját.

A soproni egyenruhások 2021. szeptember 5-én 7 óra 35 perckor, Hegykőn, a Petőfi Sándor utcában ellenőriztek egy járművezetőt. A 66 éves hegykői férfivel szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket jelzett, ezért további mintavételre a Fertődi Rendőrőrsre előállították.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

„…hogy mindenki hazaérjen!”

<< Vissza az előző oldalra