Ittas volt a sofőr, a rendőrök Balatonkenesén elfogták
Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém vármegyében.
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök három személyi sérüléssel járó és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy főt fogott el, akit bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Hét személyt állítottak elő, köztük két embert ittas járművezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést öt esetben hajtottak végre.
A járőrök 2023. április 12-én délután Balatonkenese belterületén állítottak meg egy személygépkocsit, és ellenőrizték annak vezetőjét. Az intézkedés során a sofőrrel szemben végzett alkoholszondás vizsgálat pozitív eredménnyel zárult.
Az egyenruhások a 49 éves balatonakarattyai férfit ezután további mintavételre előállították, és ittas járművezetés gyanúja miatt büntetőfeljelentést tettek vele szemben.