Ittas volt, balesetet okozott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy személyt vett őrizetbe és öt főt fogott el. Kilenc embert állítottak elő, közülük négyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben hajtottak végre.

Veszprémben, a Házgyári úton közlekedett egy férfi személygépkocsival 2019. július 26-án 7 óra 3 perc körül. A Házgyári útról jobbra szándékozott kanyarodni a Csererdei útra. Haladása során a kanyarodást követően letért a menetirány szerinti jobb oldali útpadkára és az ott található jelzőtáblának ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt. A helyszínen intézkedő járőrök az 51 éves helyi járművezetővel szemben alkoholszondás ellenőrzést végeztek, mely pozitív értékkel zárult. A férfit a rendőrök további mintavétel céljából előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, és ellene büntetőeljárást indítottak.

baleset

A fenti eseten túl további öt járművezetővel szemben intézkedtek a Veszprém megyei rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy hazánkban zéró tolerancia van érvényben! Aki ittasan vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, mert nemcsak saját magát, hanem a közlekedés más résztvevőit is veszélyezteti!

... hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra