Ittas volt, őrizetbe vették

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Tolna megyében 2022. november 2-án két anyagi káros balesetről érkezett bejelentés.

Egy autós közlekedett szerdán a délelőtti órákban Dombóváron a Kórház utcában. A jármű vezetője későn észlelte, hogy előtte forgalmi ok miatt egy másik autós megállt, és az álló kocsi hátuljának ütközött.

kép

Egy autó vezetője közlekedett a fácánkerti bekötőúton szerdán délután. A sofőr rosszul választotta meg a sebességét. Elvesztette uralmát a járműve felett, letért az útról a kavicsos útpadkára, majd onnan az út melletti vízelvezető árokba hajtott. A balesetben a sofőr nem sérült meg, de az autója nagyon összetört.

kép

 

Szerdán az egyenruhások négy olyan sofőrt is kiszűrtek a forgalomból, aki a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott. Egyikük – egy 28 éves dombóvári férfi – azon kívül, hogy ittas volt, még vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Őt őrizetbe vették munkatársaink.

Kollégáink a nap folyamán hat illegális migránssal szemben is intézkedtek, akiket visszakísértek az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

<< Vissza az előző oldalra