Ittasan balesetezett, majd elhajtott a helyszínről – a rendőrök azonosították és elfogták a sofőrt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy gárdonyi áruház parkolójában tolatást végző sofőr elütött egy gyalogost, aki ennek következtében megsérült. A helyszínt elhagyó járművezetőt az egyenruhások rövid időn belül azonosították és lakóhelyén elfogták. A rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be az ügy vizsgálatát.

Egy tehergépkocsi vezetője 2020. szeptember 20-án 16 óra 18 perc körül egy gárdonyi áruház parkolójában hátramenetet végzett. Haladása során a jármű hátsó részével egy bevásárlókocsi oldalának ütközött, majd azzal egy járókelőt szabályosan parkoló személygépkocsi oldalához szorított. A gyalogos kiáltására a szabálytalan sofőr kiszállt a járműből, érdeklődött a sérült személy állapotáról, majd a autójába  visszaszállt, és adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről. Ezután az elkövető nem tért vissza a baleset helyére, és segítséget sem hívott. A baleset során a gyalogos könnyű sérüléseket szenvedett.

A kiérkező rendőrök azonnal megkezdték a helyszíni szemlét és az elkövető azonosítását, melynek eredményeként három órán belül elfogták a baleset feltételezett okozóját, egy 58 éves helyi lakost. A férfit előállították a rendőrkapitányságra, majd – mivel felmerült az ittas járművezetés gyanúja - mintavétel céljából az orvosi ügyeletre is. Az igazságügyi szakértői vizsgálat eredménye igazolta a sofőr ittasságát a baleset idején, ezért őt a Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai ittas állapotban elkövetett járművezetés vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A gárdonyi rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban az ügyészségnek átadták.

..

 

<< Vissza az előző oldalra