Ittasan és jogosítvány nélkül ült a volán mögé, a rendőrök elfogták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy főt vett őrizetbe és négy személyt fogott el, közülük egyet az ellene kiadott körözés alapján. Tizenkét embert állítottak elő, köztük négyet ittas járművezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést három esetben hajtottak végre.

A járőrök 2022. október 10-én délután Pápán igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 38 éves veszprémi lakost. Az intézkedés során a sofőrnél felmerült az ittasság gyanúja, melyet a vele szemben végzett alkoholszondás vizsgálat alátámasztott. A járőrök továbbá megállapították azt is, hogy a férfi egyáltalán nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel. Az egyenruhások ezt követően további mintavétel céljából előállították őt a Pápai Rendőrkapitányságra, és ellene ittas járművezetés gyanúja miatt büntetőfeljelentést tettek, az engedély nélküli vezetés miatt pedig őrizetbe vették és szabálysértési eljárást indítottak.

 

<< Vissza az előző oldalra