Ittasan okozott balesetet

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány négy embert őrizetbe vett és kettő főt elfogott, akik közül egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A járőrök hat embert előállítottak, négyet ittas vezetés gyanújával.

Egy 34 éves ösküi lakos személyautójával Várpalotán, a Muskotály utcában, egy parkolóban hajtott végre tolatást 2022. október 9-én 0 óra 15 perc körüli időben. A férfi figyelmetlenségéből adódóan nekitolatott a mögötte szabályosan várakozó másik gépkocsinak, amely miatt az autók megrongálódtak. A balesetben személyi sérülés nem történt. A rendőri helyszíneléskor felmerült a gyanú arra vonatkozóan, hogy a fiatalember alkoholt fogyasztott a vezetés megkezdése előtt, amelyet a helyszínen alkalmazott alkoholteszteres vizsgálat megerősített. Az egyenruhások az ösküi sofőrt elfogták és előállították további mintavétel elvégzése céljából. Ellene – vezetői engedélyének elvétele mellett – büntetőeljárást kezdeményeztek járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt a Várpalotai Rendőrkapitányságon.

 

<< Vissza az előző oldalra