Ittasan ült a volán mögé, a rendőrök elfogták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei Veszprém megyéből.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök három személyi sérüléssel járó és tíz anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány kilenc személyt fogott el, közülük egyet az ellene érvényben lévő körözés alapján. Biztonsági intézkedést öt esetben hajtottak végre.

A járőrök Nemesgulácson igazoltattak egy autóval közlekedő helyi lakost 2021. július 17-én 16 óra 40 perckor. Az intézkedés során az 55 éves sofőrrel szemben felmerült a gyanú, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott, ezért őt további mintavétel céljából az egyenruhások előállították. Ellene – vezetői engedélyének elvétele mellett – a rendőrök büntetőeljárást kezdeményeztek.

A fenti eseten túl további nyolc sofőrrel szemben intézkedtek a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai ittas járművezetés gyanúja miatt.

<< Vissza az előző oldalra