Ittasan vezetett a férfi, a rendőrök elfogták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei Veszprém megyéből.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök négy személyi sérüléssel járó és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány öt embert előállított, kilenc személyt elfogott, közülük hetet bűncselekmény elkövetésén tettenértek. Biztonsági intézkedést kettő esetben hajtottak végre.

Egy 61 éves balatonfűzfői lakos 2021. szeptember 10-én 9 óra 3 perckor Balatonalmádi belterületén közlekedett személygépkocsival. A rendőrök intézkedés alá vonták a járművet és annak vezetőjét, akivel szemben az igazoltatás során felmerült a gyanú, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott. Ezt a helyszínen alkalmazott alkoholszondás vizsgálat alátámasztotta. A férfit további mintavétel céljából az egyenruhások előállították. Ellene büntetőeljárást kezdeményeztek a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon.

A fenti eseten túl további három sofőrrel szemben intézkedtek a Veszprém megyei rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt.

​ 

<< Vissza az előző oldalra