Ittasan vezetett, a rendőrök elfogták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei Veszprém megyéből.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el, hat főt állított elő, közülük ötöt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést négy esetben hajtottak végre.

A járőrök 2021. augusztus 17-re virradó éjszaka Balatonfüreden igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 51 éves budapesti lakost. Az intézkedés során a sofőrnél felmerült az ittasság gyanúja, amelyet a vele szemben végzett alkoholszondás vizsgálat alá is támasztott. Az egyenruhások a férfit további mintavételre előállították a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra, és ellene ittas járművezetés gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményeztek.

A fenti eseten túl a Veszprém megyei rendőrök további két sofőrrel szemben intézkedtek ittas járművezetés miatt, ellenük – a vezetői engedélyük bevonása mellett - szintén büntetőfeljelentést tettek.

<< Vissza az előző oldalra