Ittasan vezetett, a rendőrök elfogták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei Veszprém megyéből.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy halálos kimenetelű, négy személyi sérüléssel járó és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy embert állított elő, valamint hat főt fogott el, akiket bűncselekmény elkövetésén tetten értek. Biztonsági intézkedést négy esetben hajtottak végre.

Egy 39 éves helyi lakos személygépkocsival közlekedett Csabrendeken, a Kossuth utcában 2021. szeptember 12-én 0 óra 15 perckor, akit a rendőrök igazoltattak. Az intézkedés során a férfival szemben felmerült a gyanú, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott, amit a helyszínen alkalmazott alkoholteszteres vizsgálat alátámasztott. A sofőrt további mintavétel céljából az egyenruhások előállították. Ellene – vezetői engedélyének elvétele mellett - büntetőeljárást kezdeményeztek a Tapolcai Rendőrkapitányságon.

A fenti eseten túl további három sofőrrel szemben intézkedtek a Veszprém megyei rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt.

<< Vissza az előző oldalra