Kábítószer birtoklása miatt kell felelnie

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Győrben, a Dunakapu téren intézkedtek a rendőrök egy férfival szemben 2019. március 26-án 15 óra 20 perckor, mivel viselkedése alapján felmerült a gyanú, hogy kábítószert fogyasztott. A 30 éves enesei férfi csomagjának és ruházatának átvizsgálásakor a járőrök egy laptoptáskában, zöld-fehér mintás dobozban, bruttó 55 gramm kábítószergyanús zöld színű növényi törmeléket, valamint az alsónadrágjában, egy fehér kristályos anyaggal töltött fecskendőt találtak. Az intézkedők elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A nyomozók N. Imrét kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A lefoglalt kábítószergyanús anyagok és a gyanúsítottól vett vizeletminta tekintetében kirendelt igazságügyi vegyész és toxikológus szakértő megállapította, hogy a lefoglalt anyagok kábítószernek minősülnek.

A Győri Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban átadta az illetékes járási ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra