Kábítószert fogyasztott, majd betörte édesanyja lakásának ablakát

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 24 éves győri férfit a rendőrök elfogták, és kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrségre egy asszony telefonált 2021. augusztus 3-án 8 óra 50 perckor, hogy a fia betörte a lakásának az ablakát. A bejelentő elmondta, hogy a 24 éves fiatalember a reggeli órákban érkezett meg hozzá, azonban látta rajta, hogy kábítószert fogyasztott, ezért nem akarta beengedni a lakásába. A férfi ekkor betörte a konyha ablakát, így jutott be a házba, ahol a rendőrök igazoltatták. Miután az egyenruhásoknak elismerte a cselekményét, illetve azt is, hogy kábítószert fogyasztott, bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt előállították a rendőrkapitányságra. A vele szemben elvégzett drogteszt pozitív értéket mutatott, így őt a nyomozók kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

<< Vissza az előző oldalra