Kábítószert fogyasztottak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök az Aranyparton egy 27 éves agresszív ukrán férfival intézkedtek, majd az Ipar úton egy balesetveszélyesen közlekedő járművezetőt fogtak el. Mindkettőjük drogtesztje pozitív lett.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. június 23-án a győri Aranypartól arról, hogy ott egy férfi kiabál, agresszíven viselkedik. A rendőrök a helyszínen elfogták a dühöngőt, majd kórházba vitték, ahol a vele szemben alkalmazott drogteszt pozitív értéket mutatott. A nyomozók 2021. június 24-én reggel kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki a fiatalt, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.

Szintén egy állampolgár jelezte a rendőrségnek 2021. június 24-én 20 óra körül, hogy egy Bőny felől Győr irányába tartó gépkocsi vezetője balesetveszélyesen közlekedik, feltehetően ittas. Többször áttért a menetiránya szerinti szemközti sávba, indokolatlanul fékezgetett és szlalomozott. A bejelentés alapján a rendőrök az Ipar úton megállították a jelzett autót, majd a sofőrjével szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami negatív lett, viszont a 47 éves helybéli férfi viselkedése arra utalt, hogy feltehetően kábítószert fogyasztott. A járőrök elfogták, majd előállították őt a rendőrkapitányságra, ahol a vele szemben alkalmazott drogteszt igazolta a feltevést, ezért a járművezetőt a nyomozók kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 

 

<< Vissza az előző oldalra