Kéklámpás Nap

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrök, mentősök, katonák és tűzoltók részvételével rendezték meg Tatabányán a Kéklámpás Napot.

A rendőrség is részt vett 2019. augusztus 30-án Tatabányán, a Vértes Center épületében megrendezett Kéklámpás Napon. A rendezvény célja elsősorban az volt, hogy bemutassák a rendőrök, katonák, mentősök és tűzoltók munkáját. Emellett a szakemberek nemcsak a balesetek, hanem a bűncselekmények megelőzésére is igyekeztek ráirányítani a figyelmet.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai különböző feladatokkal és hasznos tanácsokkal készültek. A gyerekek és a felnőttek egyaránt bekapcsolódhattak a különböző játékos feladatok megoldásába, kipróbálhatták az úgynevezett részeg szemüveget. A program keretében lehetőség volt ujjlenyomat vételre, megtekinthették a fegyverzeti, valamint az elfogási és mentési bemutatót is. A rendőrök szolgálati gépkocsijába a gyerekek nagy lelkesedéssel ültek be.

A rendezvényre több százan látogattak el, mindenki megtalálta az őt leginkább érdeklő programot.

<< Vissza az előző oldalra