Két jogsértő vs. két szolgálaton kívüli rendőr

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy jászberényi szolgálatirányító és egy járőr a szabadidejében éppen a helyszínen tartózkodott, mikor két férfi egy TV-t akart lopni az egyik helyi üzletből.

Szolgálaton kívüli jászberényi rendőrök tartottak vissza két férfit az egyik helyi boltban elkövetett lopás helyszínén 2023. január 29-én délután. A megalapozott gyanú szerint egy jászberényi lakos egy televíziót rakott a bevásárló kocsijába, majd az üzletből a pénztárat elkerülve a bejárati ajtón át távozott. Az esetet az üzlet egyik alkalmazottja észlelte és hangosan kiabálni kezdett, hogy állítsák meg, tolvaj. A boltban tartózkodó szolgálaton kívüli őrmester nem tétlenkedett, azonnal a férfi után ment, aki ekkor már a kint várakozó társa autójába tette be a készüléket. A parkolóban ugyancsak tartózkodott egy szintén szolgálaton kívüli rendőr, és ketten visszatartották a menekülni próbáló jogsértőket kollégáik helyszínre érkezéséig. A nyomozók a TV-t lefoglalták, és a sértett részére visszaadták.

A Jászberényi Rendőrkapitányságra előállított 28 és 35 éves férfiakat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.                

 

<< Vissza az előző oldalra