Két motort loptak Palotabozsokon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök eljárást indítottak a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfi ellen.

A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit, aki a gyanú szerint 2022. október 2-án 17 óra és 3-án 7 óra között Palotabozsokon, a Hunyadi János utcában a gyermekkorú társával bement egy ház melléképületébe, és eltulajdonított két segédmotorkerékpárt. A bűncselekménnyel közel 500 ezer forint kárt okoztak. A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd a 24 éves véméndi férfit kihallgatták gyanúsítottként, amely során elmondta, hogy a bűncselekményt gyermekkorú tárásával együtt követte el. A rendőrök az eljárás során egy elhagyatott épületben az egyik motort megtalálták, majd lefoglalták.

 

A gyanúsított ellen lopás miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.

 

 

<< Vissza az előző oldalra