Kicserélte a rendszámot, hamis vezetői engedélye volt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mosonmagyaróvári rendőrök elfogták a 28 éves halászi férfit.

Közúti közlekedési ellenőrzés során igazoltatták a rendőrök 2019. július 17-én 20 óra 10 perckor egy személygépjármű vezetőjét Mosonmagyaróvár belterületén. Az autó adatainak ellenőrzésekor kiderült, hogy a rajta lévő rendszámot egy másik járműre adták ki. A 28 éves sofőr az igazoltatásakor egy szlovák vezetői engedélyt adott át a járőröknek, aminek az ellenőrzésekor az egyenruhások megállapították, hogy az hamis. A halászi férfit elfogták a rendőrkapitányságra előállították és egyedi azonosító jellel visszaélés, valamint közokirat-hamisítás bűntettei miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 

<< Vissza az előző oldalra