Komárom-Esztergom megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Az egyenruhások kilenc személyt fogtak el és két főt állítottak elő, valamint hét ittas gépjárművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.

A rendőrök 2021. július 4-én 0 óra 20 perc körül Kisbéren ellenőriztek egy személygépkocsit, amit egy 30 éves helyi lakos vezetett. A rendőrök megállapították, hogy a férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel és láthatóan ittas állapotban van. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott. Az is kiderült, hogy a jármű műszaki érvényessége lejárt, nem volt rá kötve kötelező biztosítás és a forgalomból kivonták. A sofőrt a rendőrkapitányságra előállították, ahol a mérési eredmények alapján vele szemben büntetőeljárást kezdeményeztek. A rendőrök a jármű hatósági jelzéseit is elvették, a férfi ellen szabálysértési eljárást is kezdeményeztek, valamint a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából őrizetbe vették.

<< Vissza az előző oldalra