Komárom-Esztergom megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök két személyi sérüléssel járó és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Az egyenruhások három személyt fogtak el, tizennyolc főt állítottak elő, valamint két ittas gépjárművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedés három esetben történt.  

A Tatabányai Rendőrkapitányság egyenruhásai Gyermelyen állítottak meg egy személygépkocsit 2021. szeptember 7-én reggel. Ellenőrizték a jármű és a sofőr iratait, majd alkoholszondát alkalmaztak vele szemben, ami pozitív lett. Az 55 éves sofőr ellen előállítását követően a rendőrök büntetőeljárást indítottak, jogosítványát pedig elvették.

Ugyanezen a napon az esti órákban a járőrök ellenőriztek egy Ácsteszér felől Aka irányába közlekedő gépkocsit és vezetőjét. A 77 éves sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, ezért az egyenruhások előállították a Kisbéri Rendőrkapitányságra, ahol büntetőeljárást indítottak ellene, vezetői engedélyét pedig elvették.

<< Vissza az előző oldalra