Komárom-Esztergom megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Az egyenruhások három személyt fogtak el, négy főt állítottak elő, valamint egy ittas gépjárművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedés két esetben történt.

A komáromi járőrök 2021. szeptember 20-án közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek Ácson. A rendelkezésre álló adatok alapján 23 óra 50 perc körül a Dózsa György utca és a Fő út kereszteződésénél egy helyi lakos személygépkocsival nem az út vonalvezetésének megfelelően közlekedett, letért az útról majd több tereptárgynak és egy leállított járműszerelvénynek ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt. Az egyenruhások a 23 éves sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak ami pozitív lett, ezért további mintavétel céljából előállították. Ellene büntetőeljárást kezdeményeztek, a vezetői engedélyét elvették.  

 

 

<< Vissza az előző oldalra