Komárom-Esztergom megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök két személyi sérüléssel járó és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Az egyenruhások hét személyt fogtak el és három főt állítottak elő. Biztonsági intézkedés négy esetben történt.

A járőrök Oroszlányban figyeltek fel egy személygépkocsival közlekedő férfira 2022. szeptember 17-én. Korábbi intézkedésekből ismerték már a sofőrt, így tudták, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel. Amikor meg akarták állítani az autót, a járművet vezető helyi lakos a behajtani tilos jelzőtábla ellenére behajtott az Április utcába, ahol végül megállt. A rendőrök ellenőrizték az iratokat, és megállapították, hogy a 28 éves sofőrnek soha nem is volt jogosítványa. A férfival szemben engedély nélküli vezetés miatt a rendőrök szabálysértési eljárást indítottak, majd őrizetbe vették.

Ugyanezen a napon az egyenruhások Tatabányán igazoltattak egy férfit. Iratainak ellenőrzésekor kiderült, hogy ellene a Tatabányai Törvényszék ittas járművezetés miatt elfogatóparancsot adott ki. A 64 éves körözött személyt a rendőrök őrizetbe vették, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.

<< Vissza az előző oldalra