Komárom-Esztergom megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Az egyenruhások három személyt fogtak el és kilenc főt állítottak elő, valamint három ittas járművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.

Személygépkocsival hajtott árokba egy férfi Környén 2022. október 8-án este. A kiérkező járőrök megállapították, hogy a 43 éves helyi lakos szeszes italt fogyasztott, mielőtt a volán mögé ült, valamint azt is, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel. A sofőrrel szemben előállítását követően ittas járművezetés miatt büntető,- engedély nélküli vezetés miatt pedig szabálysértési eljárást indítottak, majd őrizetbe vették.

Ugyanezen a napon az egyenruhások egy körözött személyt fogtak el Tatabányán. A 62 éves helyi lakos ellen a Tatabányai Törvényszék adott ki elfogatóparancsot, mivel a rá, lopás elkövetése miatt kiszabott közérdekű munka letöltését nem kezdte meg. A férfit előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették.

<< Vissza az előző oldalra