Komárom-Esztergom Megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Az egyenruhások egy személyt fogtak el és tíz főt állítottak elő, valamint négy ittas járművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedés négy esetben történt.

A rendőrségre 2022. október 24-én 10 óra 30 perckor érkezett a bejelentés, miszerint egy Volvo típusú vontatóból és egy Kögel típusú pótkocsiból álló járműszerelvény Tatabánya, Rákóczi Ferenc úton balesetet okozott, majd a helyszínt elhagyta. A rendőrök felkutatták a sofőrt, majd megállapították, hogy a szlovák állampolgárságú járművezető ittasságából eredően egy balra ívelésű útkanyarban a pályatestet a menetirány szerinti jobb oldalon elhagyta, majd az ott kiépített beton szerkezetű, közvilágítást tartó oszlopnak ütközött a járműszerelvény jobb oldalával. A vezetőt az egyenruhások mintavétel céljából előállították, az ügyeletes orvos megállapította, hogy alkoholtól befolyásolt állapotban van, így a rendőrök a vezetői engedélyét bevonták. Ellene ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

<< Vissza az előző oldalra