Komárom-Esztergom megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Az egyenruhások négy személyt fogtak el és hét főt állítottak elő, valamint egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedés is egy esetben történt.

A Kisbéri Rendőrkapitányság folytat büntetőeljárást egy 40 éves császári nő ellen, aki a gyanú szerint november 9-én ellopott egy pénztárcát. A sértett az üzletben hagyta értékét, a tettes ezt megtalálta és hazavitte. Tartalmát átkutatta, majd a benne lévő okmányokkal együtt elégette. Három órán belül előállították a nőt, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak.

A Tatabányai Rendőrkapitányság egy 31 éves férfit hallgatott ki gyanúsítottként. A törökbálinti férfi egy ismerőse telefonját ellopta még május 31-én, ahol egy építkezésen vettek részt. A tettes a kihallgatása során beismerő vallomást tett.

<< Vissza az előző oldalra