Korábban megúszta, azonban másodjára lebukott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 37 éves csornai nőt gyanúsítanak a nyomozók a bűncselekmények elkövetésével.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. október 5-én 3 óra 49 perckor, miszerint Csornán, a Hársfa utcában lopás közben értek tetten egy nőt.

A helyszínre érkező járőröknek a bejelentő elmondta, hogy néhány hete nyitva felejtette a ház bejáróján álló személygépkocsiját és az éjszakai órákban valaki elvitte az utastérben hagyott készpénzét. A mai napon korán felébredt, majd az autójába beülve rá akart gyújtani egy cigarettára, amikor arra lett figyelmes, hogy egy ismeretlen nő megpróbálja kinyitni a gépkocsi ajtaját. Kiugrott a járműből és kérdőre vonta az asszonyt, hogy miért akart bejutni autójába, aki ekkor elismerte, hogy korábban is ő lopta el a pénzt. A sértett étesítette a rendőrséget és a tetten ért elkövetőt a helyszínen visszatartotta.

A járőrök a 37 éves csornai lakost elfogták, majd a helyi rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az asszony beismerő vallomást tett.

<< Vissza az előző oldalra