Körözés volt érvényben a férfi ellen, a rendőrök elfogták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány három embert vett őrizetbe, nyolc személyt fogott el, közülük egyet az ellene érvényben lévő körözés alapján. Hét főt állítottak elő, köztük négyet bűncselekmény elkövetésének gyanújával. Biztonsági intézkedést egy esetben hajtottak végre, ittas járművezetés miatt öt sofőrrel szemben intézkedtek.

A járőrök 2021. július 21-én 12 óra 10 perckor Bakonyjákón igazoltattak egy 38 éves veszprémi lakost. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a férfival szemben a Veszprémi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja elfogatóparancsot bocsátott ki testi sértés és garázdaság elkövetése miatt.

A járőrök a körözött személyt ezt követően előállították, majd a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították.

 

<< Vissza az előző oldalra