Körözött jármű haladt át a kamerák alatt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A VÉDA rendszer azonosította, a rendőrök rövid időn belül lekapcsolták a körözött járművet és vezetőjét.

Egy Jászalsószentgyörgy külterületén felállított VÉDA kamerarendszer alatt haladt át egy személygépkocsi 2021. július 26-án 20 óra 50 perc körül, amikor a rendszer – az autó rendszáma alapján – jelzést küldött a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy körözött járművet azonosított. A riasztást követően a jászberényi járőrök a helyszín közelében intézkedés alá vonták az érintett járművet, amit egy hevesi lakos vezetett. A rendőrök a körözés alatt lévő járművet beszállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra, vezetőjét előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A megalapozott gyanú szerint a személygépkocsival közlekedő nő az autót egy Kft.-től bérbe vette, a bérleti díjat 2021. június 8-ig megfizette, azonban azóta a bérleti díjat nem rendezte, a járművet nem szolgáltatta vissza, azzal sajátjaként rendelkezett.

A Jászberényi Rendőrkapitányság sikkasztás bűntett elkövetése miatt folytat eljárást.

<< Vissza az előző oldalra