Közlekedési konfliktus Vas megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

Bejelentés alapján a rendőrök intézkedtek 2019. július 30-án Celldömölk és Mersevát közötti útvonalon. Az intézkedés során szemlét tartottak, ahol megállapították, hogy két segédmotor-kerékpárral közlekedő celldömölki lakos haladt a 834. számú útvonalon, amely során egy személygépkocsit vezető férfi megelőzte őket. Az előzési manővert oly módon hajtotta végre, hogy a segédmotor kerékpárok vezetőit megállásra kényszerítette. A személygépkocsiban utazó férfi kiszállt, majd az egyik, álló helyzetben lévő, motorkerékpárján fent ülő celldömölki lakost fellökte, aki ennek következtében az útszéli árokba esett. Személyi sérülés nem történt, az ügyben a Celldömölki Rendőrkapitányság garázdaság vétség miatt büntetőeljárást kezdeményezett.  

 

<< Vissza az előző oldalra