Közlekedési összefoglaló Tolnából

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 48 órában három anyagi káros baleset történt a vármegye útjain.

Mindhárom balesetről 2023. március 15-én érkezett bejelentés.

Délután három óra körüli időben tett bejelentést a rendőrségre egy tamási férfi Hőgyészről. Elmondta, hogy az Ady Endre utca 4–es szám alatti Idősek otthona parkolójában parkolta le az autóját, aminek ismeretlen személy, az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú kocsijával a parkolóhelyről kitolatása során nekiütközött. A balesetet követően az ismeretlen személy adatai hátra hagyása nélkül távozott.

kép

Egy órával később Bonyhádról érkezett bejelentés anyagi káros balesetről. Egy 51 éves helyi férfi közlekedett autóval a Fáy utca irányából a Dr. Kolta utcában. A Perczel utca és a Dr. Kolta utca kereszteződéséhez érve az elsőbbségadás kötelező jelzőtábla ellenére nem biztosított elsőbbséget a neki balról, a városközpont irányából a 6534-es számú mellékút irányába szabályosan közlekedő motorosnak, így összeütköztek. A segédmotoros kerékpárral közlekedő 14 éves helyi fiú nem sérült meg a balesetben.

kép

 

Tamásiban 23 óra 35 perc körüli időben történt baleset. Egy 64 éves kolozsvári nő közlekedett autóval a Rákóczi utca (Váradi-köz) és Rákóczi utca (61-es főút) kereszteződésében. Haladása során figyelmetlenségéből adódóan a fék helyett a gázra lépett, amitől a bal oldalon letért az útról és kidöntött egy kandelábert.

kép

Az elmúlt két nap közúti ellenőrzései során kedden Bogyiszlón igazoltattak a kollégák egy 55 éves helyi, szerdán Tamásiban egy 76 éves olasz férfit, akiknél a szonda pozitív értéket mutatott. Az ittas sofőröket előállították további mintavételre, vezetési jogosultságukat felfüggesztették.

Pörbölyön a keddi napon egy 46 éves szekszárdi férfi igazoltatásakor derült ki, hogy eltiltás hatálya alatt vezetett. Szerdán Sárszentlőrincen állítottak meg kollégáink egy autót, ott a kocsit vezető 70 éves helyi férfi  nem rendelkezett vezetői engedéllyel. A szabályszegőket az egyenruhások előállították.

Továbbra is kérjük a közlekedőket, hogy tartsák be a szabályokat!

 

… hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra