Közúti jogsértések Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség eljárást indított a jogsértő sofőrökkel szemben.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az elmúlt héten 5 eltiltás hatálya alatt álló gépjárművezetőt szűrtek ki a forgalomból. A sofőrök közül 3 ellen járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett, míg 1 ellen vétség elkövetése miatt indult eljárás. Vezetői engedéllyel 5 gépjárművezető nem rendelkezett, ezért a rendőrök velük szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek, és a hatóság 3 sofőr őrizetbe vételéről határozott. Az ellenőrzések során 36 személynél állapították meg, hogy alkohol fogyasztását követően járművet vezettek. A rendőrök 10 esetben büntetőeljárást rendeltek el, 4 alkalommal közigazgatási bírságot szabtak ki, míg 22 járművezetővel szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek. A vezetői engedély bevonására 3 esetben került sor. 

Az elmúlt hétvégén több ittasan közlekedő járművezető volt részese közlekedési balesetnek. Egy helyi lakos közlekedett kerékpárral Törökszentmiklós belterületén 2021. július 25-én 11 óra 35 perckor. Haladása során a 64 éves férfi nekihajtott az útpadkának, ami miatt elesett a biciklivel. A baleset következtében a kerékpáros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – súlyos sérülést szenvedett. Az ellenőrzés során a járművezetővel szemben a rendőrök alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott.     

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az ittas járművezetés potenciális balesetveszélyt hordoz magában! Felelőtlen közlekedéssel nem csak saját, hanem mások életét testi épségét is veszélyeztetik. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak az ittas vagy bódult állapotban közlekedő, szabályszegő járművezetők forgalomból történő kiszűrésére!

<< Vissza az előző oldalra