Lezárt akta: drog hatása alatt kocsikáztak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság befejezte két pápai férfi ellen indított büntetőeljárás vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint közlekedésrendészeti ellenőrzés céljából állítottak meg a rendőrök 2022. március 25-én 23 óra 30 perc körüli időben egy 24 éves gépkocsivezetőt utasával Győrben, a Szauter Ferenc utcában.  Az egyenruhások átvizsgálták a gépjárművet, majd a sofőr és barátja ruházatát, és mindkét férfi nadrágzsebéből zöld színű kábítószergyanús növényi származékot tartalmazó alufóliás csomag került elő. A rendőrök a 24 éves pápai sofőrt és 28 éves ugyancsak pápai lakos barátját elfogták, a helyi rendőrkapitányságra előállították és velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami mindkettőjüknél pozitív értéket mutatott.

A Győri Rendőrkapitányság a gépkocsi vezetője és utasa ellen kábítószer birtoklásának vétsége miatt büntetőeljárást indított, amelynek keretében a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A nyomozásba bevont szakértő megállapította, hogy a gépjárművezető a cselekmény időpontjában kábító hatású szer befolyásoltsága alatt állt, azaz bódult állapotban vezette az autót. Ezt követően a nyomozók a sofőrt járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szintén gyanúsítottként hallgatták ki.

A Győri Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.   

 

<< Vissza az előző oldalra