Lezárt akta: embercsempészés miatt kell felelniük

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a két török állampolgárral szemben, akik idén januárban illegális migránsokat akartak Szegedről Ausztriába szállítani.

A Szegedi Rendőrkapitányság és a Készenléti Rendőrség járőrei 2021. január 19-én 23 óra 25 perckor Szegeden, a Makai úton ellenőriztek egy német honosságú gépkocsit. Az autóban a török sofőrön és nőutasán kívül még öt, magát szír állampolgárnak valló férfi tartózkodott, akik azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően - az egyenruhások a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A rendőrök a gépkocsit vezető férfit és társát előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ahol embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás. Őrizetbe vételük mellett a nyomozók kezdeményezték letartóztatásukat is, amelyet a Szegedi Járásbíróság 2021. január 19 elrendelt.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az ügy iratait megküldte az illetékes ügyészségnek.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

<< Vissza az előző oldalra