Lezárt akta: Féltékenységből rongált
A soproni rendőrök egy 66 éves helybéli nővel szemben garázdaság és rongálás vétsége miatt folytatott nyomozás vizsgálatát fejezték be.
A nyomozás adatai szerint Sopronban 2022. március 10-én a délutáni órákban egy 66 éves nő féltékenységében megrongálta a férje állítólagos szeretőjének gépkocsiját, és a postaládáját is behorpasztotta. A rendőröket a támadója elől az autójába bezárkózó sértett hívta ki. A féltékeny feleség elmondta, úgy vélte, hogy a férje a nővel viszonyt folytat már több éve, ezért a feltételezett szerető lakása előtt várta annak érkezését. Amikor meglátta, nem tudott uralkodni az érzelmein és hangosan szidalmazta őt. Mivel nem fért a kocsijába zárkózott nőhöz, megpróbálta a jármű ablakát egy kővel, illetve a könyökével beütni, betörte a visszapillantó tükröt is, aminek következtében sérülései keletkeztek. A bűncselekmény feltételezett elkövetőjét a járőrök elfogták, a nyomozók - kórházi ellátását követően - garázdaság és rongálás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A Soproni Rendőrkapitányság az ügy vizsgálata során a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtotta és az iratokat a napokban a járási ügyészségnek vádemelési javaslattal megküldte.