Lezárt akta: kábítószer hatása alatt vezetett

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság befejezte egy 38 éves férfival szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint 2022. május 12-én 19 óra 40 perckor személygépkocsival közlekedett egy férfi Nyúlon, a Táncsics Mihály utcában, amikor az egyenruhások megállították. A rendőrök az ellenőrzés során a jármű utasterében egy pénztárcát találtak, melynek egyik zsebéből egy fecskendő, benne kristályos anyagszerkezetű, fehér színű kábítószergyanús anyag került elő. A rendőrök a 38 éves écsi sofőrt elfogták, a helyi rendőrkapitányságra előállították és vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A férfit kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozásba bevont szakértő megállapította, hogy a gépjárművezető a cselekmény időpontjában kábító hatású szer befolyásoltsága alatt állt, azaz bódult állapotban vezette az autót. Ezt követően a nyomozók a sofőrt járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szintén gyanúsítottként hallgatták ki.

A Győri Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.   

<< Vissza az előző oldalra