Lezárt akta: lebukott a bankkártyacsaló

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy 55 éves helybeli férfival szemben, aki eltulajdonított egy bankkártyát, majd azzal több alkalommal fizetett szeszes italokért a városban.

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető 2020. szeptember 17-én az esti órákban Csongrád belvárosában egy kerékpárját toló sértett figyelmét elterelte, eközben a bicikli hátsó kosarába elhelyezett kézitáskáját eltulajdonította, az abban tárolt bankkártyával együtt. A cselekményt követően a gyanúsított többször vásárolt azzal szeszes italokat, több tízezer forint értékben. A sértett kis idő múlva észlelte, hogy eltűnt a bankkártyája, ezután bejelentést tett a rendőrségen.

Az eljárás során a Csongrádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt, akit folytatólagosan, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt hallgattak ki.

A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügy iratait megküldték az illetékes ügyészség részére.

<< Vissza az előző oldalra