Lezárt akta: lopás miatt felelhet
A rendőrök befejezték a vizsgálatot egy kölkedi fiatalkorú ellen folytatott ügyben.
Lopás miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság egy 16 éves kölkedi fiatalember ellen. A megalapozott gyanú szerint a fiatal 2021. október 1-jén reggel megjelent az egyik mohácsi üzemben, ahol a gyakorlatát töltötte. Az öltözőben az egyik munkatársa szekrényében kutatni kezdett, majd a szekrényben lévő kabát zsebéből kivette a pénztárcát, és eltulajdonította az abban talált készpénzt. A fiatalkorú egy doboz cigarettát is magához vett, azonban azt nem volt ideje elszívni, és a pénzt sem tudta elkölteni, mert a rendőrök pár órán belül a lakásán elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra. A fiatal a gyanúsítotti kihallgatásán beismerte a lopást, és elmondta azt is, hogy nagyon megbánta a tettét, a cigarettát csak kipróbálta, a pénzből pedig csak egy pizzát rendelt magának.
A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.