Lezárt akta: lopott és valótlant állított

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki biciklit, illetve segédmotoros kerékpárt tulajdonított el Hódmezővásárhelyen. Továbbá valótlanul tett bejelentést a rendőrségre. Eljárás indult ellene.

A nyomozás során beszerzett adatok alapján a 39 éves férfi először 2020. április elején ment be egyik ismerőséhez, majd elvitte a műhelyben tárolt mopedjét. Két hónappal később pedig telefonon többször valótlan bejelentést tett a rendőrségre, ezzel félrevezetve a szolgálatban lévő járőröket. Egy másik ismerőse 2020. július 14-én a városközpontban kérte meg arra, hogy a közeli dohányboltban váltassa föl a húszezresét. A férfi átvette a bankót, azonban a váltópénzt nem vitte vissza a sértettnek. Még ebben a hónapban beosont egy társasház udvarára is, ahonnan hazatolt egy lezáratlan kerékpárt.

A rendőrök a városban elfogták a feltételezett elkövetőt és a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra előállítottak. Gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, ellene hatóság félrevezetése vétség, valamint lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A megtartott kutatások során a nyomozók lefoglalták a segédmotoros kerékpárt, valamint a biciklit is, azokat visszaadták a tulajdonosoknak.

A hódmezővásárhelyi rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait átadták az ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra