Lezárt akta: Másnak adta ki magát

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy kiskunmajsai férfi ügyében, aki más személyazonosságát felhasználva követett el szabálysértéseket.

A megalapozott gyanú szerint egy 23 éves kiskunmajsai férfi 2022. augusztus 17-én és augusztus 19-én, Mindszenten majd Szegeden ismerőse személyazonosságát felhasználva igazolta magát rendőri intézkedések során. Az eljáró rendőrök két esetben is helyszíni bírságot szabtak ki a lejárt műszakis autóval közlekedő férfinak. Az eljárás során bizonyosságot nyert, hogy a gépjárművezető nem a saját adatait használva írta alá a bírságokat. Előállítását követően gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését, ellene hamis vád vétség és közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

A nyomozók az ügy vizsgálatát befejezték, az eljárás iratait megküldték a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészségre.

<< Vissza az előző oldalra