Lezárt akta – Nemcsak a keresztapja kocsiját törte totálkárosra

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Alig három hónapos jogosítvánnyal közlekedett, majd olyan előzésbe kezdett, amit nem tudott befejezni. A baleset következtében a vétlen sofőr súlyosan megsérült.

Egy 18 esztendős egyeki lakos 2022. november 2-án 17 óra 15 perckor személygépkocsival közlekedett Kunhegyes irányából Tomajmonostora felé. A járművezető az előtte közlekedő személygépkocsi előzésébe kezdett, amit nem tudott befejezni, így manővere során félfrontálisan ütközött a szemközti forgalmi sávban, szabályosan haladó személygépkocsival. Az esemény során mindkét járművezető a menetiránya szerinti bal oldali útpadkára sodródott. A baleset következtében az egyeki sofőr nyolc napon belül, míg a vétlen gépjárművezető nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A Karcagi Rendőrkapitányság a 18 éves fiatalt közúti baleset gondatlan okozás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatta. A nyomozó hatóság a büntetőeljárást befejezte és a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az ügy iratait az illetékes ügyészségre.

<< Vissza az előző oldalra