Lezárt ügy – balesetet okozott
Öten sérültek meg a Kishartyánban történt balesetben.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset okozása vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 22 éves nógrádmegyeri lakossal szemben.
A férfi 2021. október 6-án 8 óra körül közlekedett tehergépkocsival Kishartyán belterületén Sóshartyán felé, amikor a jobbra ívelő kanyarban a vizes úttesten a gépkocsival megcsúszott és a vízelvezető árokba sodródott. A szakértői vélemény alapján a baleset következtében a sofőr és két utasa súlyos, valamint két másik utasa könnyű sérüléseket szenvedtek.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a férfi ellen folytatott eljárás vizsgálati szakaszát lezárta, és a keletkezett iratokat az ügyészség részére megküldte.