Más kontójára fogyasztott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 45 éves tiszalúci lakost.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. augusztus 11-én 19 órakor, miszerint Győr belvárosában, egy gyorsbüfében egy férfi a rendelését, egy illetéktelenül megszerzett bankkártyával fizette ki. Az intézkedő járőröknek a bejelentő - a bankkártya tulajdonosa - elmondta, hogy 17 óra körül még fizetett a kártyával, majd azt tárcájával együtt nadrágja zsebében helyezte el. Két óra elteltével észlelte, hogy a pénztárca nincs meg, és kisvártatva egy banki SMS üzenetet kapott arról, hogy a kártyával éppen egy étkezdében fizetnek. A helyszínre sietett és még ott találta a férfit, aki az ő bankkártyáját használta, ezért értesítette a rendőrséget. A rendőrök M. Csaba tiszalúci lakost elfogták és a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol őt a nyomozók jogosulatlanul megszerzett elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszköz felhasználásával elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

<< Vissza az előző oldalra