Megrongált egy gépkocsit

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rétsági rendőrök előállítottak egy 39 éves férfit, aki egy hirtelen végzett manőver miatt lett dühös a sértettre.

A Rétsági Rendőrkapitányság garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 39 éves nógrádi lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a férfi 2019. július 23-án 19 óra 30 perc körül Szendehely irányából Rétság irányába közlekedett a 2-es számú főúton járművével, amikor Szendehely után a sértett az általa vezetett gépkocsival elé besorolt. A 39 éves férfi a manővert sérelmezte, ezért Nógrád településig követte ezt a járművet. A település belterületén a 39 éves férfi a megálló gépjárműhöz szaladt, és letörte annak bal oldali visszapillantó tükrét, valamint belekapaszkodott az ajtó üvegébe, mely ettől kitört.

A rendőrök a rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták a férfit, aki a cselekmény elkövetését elismerte.

<< Vissza az előző oldalra