Mosonmagyaróvári családi házak udvaráról lopott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök néhány hét alatt elfogták a 35 éves szlovák férfit.

A rendőrségre 2021. május 30–án a reggeli órákban érkezett bejelentés arról, hogy Mosonmagyaróváron, az Ibolya utca egyik családi házának udvarára egy ismeretlen bemászott, majd onnan ellopott egy robotfűnyírót. Alig egy óra elteltével egy újabb jelzés is beérkezett, miszerint a Fülemüle utcából - szintén egy bekerített ingatlan udvaráról - egy elektromos roller tűnt el.

Pár nappal később egy Tündérfátyol utcai ház kerítésének zárját megrongálva hatolt be, majd vitt el ismeretlen elkövető onnan két kerékpárt és egy cityboardot. A rendőrök a nyomozások során begyűjtött információk alapján rövid időn belül beazonosították a feltételezett elkövetőt, egy 35 éves szlovák férfit, akit 2021. június 16-án elfogtak, majd a rajkai lakóhelyén kutatást tartottak. Ennek alkalmával megtalálták az eltulajdonított fűnyírót, illetve a rollert is, sőt kábítószergyanús anyagra is bukkantak. A férfit aznap, illetve másnap hajnalban üzletszerűen elkövetett lopás bűntette, valamint kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.

<< Vissza az előző oldalra