Nem jutott messzire

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki munkatársa engedélye nélkül vitte el annak autóját Domaszéken. Jármű önkényes elvétele miatt kell felelnie.

A feltételezett elkövető 2019. június 21-én este hívta fel kollégáját, mert nem találta az egyik munkagép kulcsát, így nem tudott dolgozni. Munkatársa elmondta, hogy a kulcsot a sajátjaival együtt a munkahelyükön parkoló, nyitott autójában tartja. A 30 éves gyanúsítottnak megtetszett a négykerekű, és úgy döntött elviszi egy körre. Egy közeli mellékúton haladt, amikor egy kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, kisodródott, majd egy kerítésnek csapódott. Ezután a kocsit hátrahagyva elmenekült a helyszínről.
A férfi gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, ellene jármű önkényes elvétele bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A Szegedi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra