Nem tartott megfelelő követési távolságot

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök Győr-Moson-Sopron megye útjain az elmúlt 24 órában hét anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Egy 26 éves győri nő közlekedett személygépkocsijával az 1-es számú főúton Győrszentiván felől Győr irányába 2021. július 27-én 15 órakor. Haladása során – a 120-as kilométerszelvény közelében – nem tartott kellő követési távolságot az előtte haladó, majd forgalmi ok miatt megálló 52 éves férfi által vezetett gépjármű mögött, és nekiütközött.  A balesetben személyi sérülés nem történt, azonban mindkét autóban anyagi kár keletkezett.

1

Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

2

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét:

  • Ha tehetik, kerüljék a legmelegebb órákban történő elindulást. Mindig kipihenten, megtervezett útvonallal induljanak el és gyakrabban álljanak meg felfrissülni. 
  • Fogyasszanak kellő mennyiségű folyadékot! Mindig legyen a kocsiban hűtött ásványvíz vagy üdítőital, amennyiben szükséges, ne felejtsék otthon gyógyszereiket.
  • Lehetőség szerint ne napos helyen álljanak meg pihenőt tartani. Soha ne hagyjanak a parkoló gépkocsiban – még rövid időre sem – kisgyermeket, háziállatot!
  • A nyári melegben is türelmesen, toleránsan és a szabályokat betartva közlekedjenek!

…hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra