Nem tartotta be a követési távolságot, balesetet okozott Gyulakesziben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém vármegyében.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy főt vett őrizetbe és öt főt fogott el, közülük kettőt az ellenük kiadott körözések alapján. Hét embert állítottak elő, köztük ötöt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben hajtottak végre.

Egy 26 éves Sümeg-környéki lakos 2023. március 9-én délelőtt Gyulakeszi belterületén közlekedett autójával. Haladása során azonban nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte közlekedő autótól és egy fékezés következtében nekiütközött hátulról. A baleset során személyi sérülés nem történt, a járművekben anyagi kár keletkezett. A kiérkező rendőrök a férfit helyszíni bírsággal sújtották.

Elmondhatjuk, hogy az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy a szabályokat betartva, türelmesen, egymásra odafigyelve, vesznek részt a közlekedésben.

….hogy mindenki hazaérjen!

baleset

<< Vissza az előző oldalra