Önkormányzati beszámoló a XXI. kerületben – videóval

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Csepeli Önkormányzat Közgyűlése előtt számolt be Szilágyi Sándor r. alezredes kapitányságvezető a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányság 2016. évben végzett munkájáról.

A kapitány 2017. április 27-én az önkormányzat képviselő testületi ülésén elmondta, hogy az előző évhez képest csökkentek a vagyon elleni bűncselekmények és a közúti balesetek a kerületben. Továbbá javultak a rablások, a kifosztások, az orgazdaságok, valamint a gépjárműfeltörések nyomozás eredményességi mutatói.

Szilágyi Sándor kiemelkedően jónak értékelte a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányság és a Csepeli Önkormányzat, a Polgárőrség, valamint a Közterület-felügyelet együttműködését.

A rendőrkapitány elmondta, hogy továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a kerület közbiztonságának megőrzésére és javítására, valamint a nyomozás eredményesség növelésére.

A kapitányi beszámolót a közgyűlés 20 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta.

<< Vissza az előző oldalra