Őrizetlenül hagyott táskából lopott a férfi, eljárás indult ellene

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A veszprémi rendőrök előállították a balatonfűzfői tolvajt és gyanúsítottként kihallgatták.

A sértett tett bejelentést 2021. augusztus 27-én 23 óra 50 perckor arról, hogy Veszprém belvárosában felejtette a táskáját egy padon, és amikor visszament érte, már nem találta. Megkérdezte az időközben ott helyet foglaló párt, hogy látták-e a táskáját, de nemmel válaszoltak. A szomszéd asztalnál ülők szóltak a károsultnak, hogy a táska ott volt kiborítva a kövezeten a pár férfi tagjának lábánál. A sértett ekkor összeszedte dolgait és észlelte, hogy a több tízezer forint értékű vezeték nélküli fülhallgatója és kerékpárlámpái hiányoznak. A pár ekkor felállt és távozni készült, a sértett pedig rendőrt hívott. A férfi ruházatát átvizsgálva a járőrök megtalálták az ellopott értékeket, majd visszaadták azokat tulajdonosának.

A 27 éves balatonfűzfői férfit előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2021. augusztus 28-án gyanúsítottként kihallgatták.

<< Vissza az előző oldalra